
A Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn délben bejelentette, hogy helyt adtak a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fellebbezésének Alberto Contador doppingügyében. Ez azt jelenti, hogy a spanyol kerekes kétéves eltiltást kapott és megfosztották a 2010-es Tour de France és a 2011-es Giro d'Italia győzelmétől.
Contador eltiltása 2012. augusztus 5-én jár le. A Tour de France-t és az olimpiát így kihagyja, de a szezon utolsó harmadában már újra ott lehet a profi mezőnyben és indulhat a Vueltán is.
Contador a 2010-es Tour de France június 21-én megrendezett szakaszát követően levett mintájában mutattak ki klenbuterolt. A spanyol azzal védekezett, hogy szennyezett hússal került szervezetébe a tiltott szer és a hazája szövetsége 2011 januárjában felmentette. Ezt követően fellebbezett a CAS-nál az UCI és a WADA. A lausanne-i székhelyű szervezet fél évig húzta a meghallgatás időpontját és a döntés kihirdetése is csúszott, mielőtt hétfőn bejelentették volna itéletüket.
Pat McQuaid az UCI elnöke röviden értékelte a döntést. „Ez egy szomorú nap a kerékpársport számára. Vannak akik úgy gondolják, hogy ez egy győzelem számunkra, de ez nem igaz. A doppingügyekben nincsenek győztesek.”
A 2010-es Tour de France győztese Andy Schleck, a 2011-es Girót a döntésnek megfelelően Michele Scarponi nyerte.
A CAS közleménye szerint az augusztus 5-ei dátum úgy jön ki, hogy a kétéves eltiltás 2011. január 25-től él, de ebből még le kell vonni 2010 őszéből azt az 5 hónapot és 19 napot, amíg Contador versenyengedélyét felfüggesztették a spanyol szövetség felmentő ítélete előtt.
A lausanne-i székhelyű szervezet a döntés indoklásában kifejtette, hogy nem találták megalapozottnak a bizonyítékot az ételszennyezésre, ugyanakkor hozzátették, hogy az UCI vértranszfúzióval kapcsolatos elméletét sem találták helytállónak.
A CAS álláspontja szerint táplálék kiegészítővel került Contador szervezetébe a tiltott szer és a spanyol védői nem tudták minden kétséget kizáróan bizonyítani, hogy ez a kerekes tudták kívül került bevitelre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése